Az irodám új eleme

Én világ életemben odafigyeltem arra, hogy rendszeresen és folyamatosan sportoljak. Már gyerekként rá lettem szoktatva igazából arra, hogy folyamatos mozgás és élményekkel teli sport legyen mindig az életemben, ilyen viszonylatban pedig nem igazán volt nehéz ezt tovább hozni a felnőtt életembe is. Persze sokkal nagyobb szervezettséget és előkészületeket igényel, hogy meg tudjam oldani ma már … Olvass tovább

Évek óta a legjobb partnereink

Az ember, hogy ha céget alapít, azt gondolom, hogy akkor teszi a legjobban, ha úgy tekint magára a vállalkozására és a vállalatra, mint a saját családjára. Hihetetlennek tűnik, de nekem olyannyira bejött ez a fajta gondolkodás, hogy ma már közel dupla annyi fővel és háromszor annyi árbevétellel dolgozunk mint négy éve, amikor megalapítottam a céget. … Olvass tovább

Hogy ne kerüljek bajba!

Nőként az embernek vannak olyan hibái, amik nem azért kísértik az életét nap, mint nap, mert nem akar velük foglalkozni, vagy mert nem zavarja őt a hatásuk, hanem bizony azért fordul elő sűrűn az életünkben, mert egészen egyszerűen már sem időnk sem pedig energiánk nem marad arra, hogy ezeket a dolgokat megoldjuk, feloldjuk vagy menedzseljük. … Olvass tovább

Én sem maradhatok ki belőle

Az én telefonom eddig még mindig és minden helyzetben megúszta azt, hogy akár a készülék, akár a kijelző törjön, és erre egészen idáig nagyon büszke voltam. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy tényleg mindig nagyon vigyáztam a készülékeimre, és ezért soha semmilyen segítségre nem szorultam ezen a téren, sem samsung szervíz, sem pedig baráti … Olvass tovább

A legprofibbak, ha autókárpitozásról van szó!

Kevés az ennyire professzionális szolgáltató az autókkal kapcsolatosan. Ha szeretnéd autód belsejét megváltoztatni, vagy szeretnéd a kisebb, nagyobb hibákat javíttatni? Ha Te is az ilyen és ehhez hasonló problémákra keresel minőségi és kényelmes megoldást, akkor csak profi csapatban szabad gondolkozni. Ez a kulcsa annak, hogy hosszú távon tökéletes megoldással számolhass. A legtöbb esetben már egy … Olvass tovább

Helló Világ!

Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.

Különleges fogalom új jelentéssel

Én világ életemben a banki szektorban dolgoztam, hiszen közgazdászként az tűnt a legkézenfekvőbb területnek számomra, így a főiskola elvégzése után már el is helyezkedtem egy hazai bankfiók központjában, és ott a ranglétrán kicsi de stabil lépéseket tudtam megtenni az elmúlt évek során. Nem mondom hogy maximálisan elégedett voltam, de körülbelül egy fél éve éreztem úgy, … Olvass tovább

Kétségbeesett keresgélés

Az ember néha olyan váratlan helyzetekbe tud keveredni, amit sosem gondolt volna, hogy egyszer őt is elér. Éppen ezért nincs is igazán felkészülve annak sem a fogadására sem pedig a megoldására, ezért szinte levegőt sem kap, tanácstalanul és sokszor kétségbeesve fogadja a helyzetet és méri fel, hogy bizony fogalma sincs, hogy hogyan tudná megoldani a … Olvass tovább

Cégünk legújabb segítői

Én sosem gondoltam volna, hogy a vállalatalapításomra visszatekintve az lesz az első gondolatom, hogy bánom, hogy miért nem kértem szakértők segítségét mondjuk a munkatársak toborzása vagy éppen a vállalati munkahelyek közti elosztása során, hiszen én mindig is azt gondoltam, hogy mindent nekem kell megoldanom és az én kezemben van a vállalatom nem csak jelene, hanem … Olvass tovább